Csendben követtem Toushiro-kunt. Nem volt valami forgalmas a város, valószínű, mindenki reggelizik vagy húzza még a lóbőrt. A kapitányi szobában kötöttünk ki. Ő kinyitotta nekem az ajtót és előre engedett.
- Ülj le – morogta. Én mosolyogva leültem arra a kanapéra, ahol Matsumoto szokott fetrengeni többnyire részegen. Ezt nagyon megmosolyogtam. A kapitány figyelte az előbbi reakciómat, majd leült a helyére és egy olyan tizenpár oldalnyi vastag papírkötetet vett elő. Vélhetőleg a jelentést. Ezek után üres lapokat húzott elő a fiókból és körmölni kezdett. Én csendben figyeltem, majd miután meguntam, felálltam és az asztala elé álltam, de megszólalni már nem akartam, mert tudtam, hogy csak morogna.
- Mit akarsz? – kérdezte és felnézett az iratokból, miután vélhetőleg befejezett egy igen hosszú mondatot.
- Kaphatok kapitány egy könyvet olvasni? – kérdeztem mosolyogva, behunyt szemekkel, azután rögtön kipattantak a szemeim, mert hirtelen Ichimaru Gin jutott eszembe erről a borzasztó szokásról. Itt az ilyennel nem jó viccelni.
- Az a könyv, amit adtam? – kérdezte fagyosan. Uh, valaki játssza itt a jégszívűt. Most, hogy itt voltam és közelről tapasztaltam a szereplők stílusát, azt mondhatom, a véleményem nem változott semmiről.
- Már kiolvastam, de feleslegesen, viszont ha a kapitányt zavarja, hogy még mindig nálam van a könyv… - kezdtem magyarázkodásba.
- Hogy érted, hogy feleslegesen? – kérdezte és nem változott semmit az előbbi arckifejezése. Végül is a dolga most az volt, hogy kérdezősködjön.
- Azért mert, ami abban a könyvben le volt írva, példának okáért a Giliánokról, én azokat már rég betéve tudtam. Bleach fan vagyok! – mutattam a pólóm feliratára. Gyanúsan meredt rám.
- Ott a könyvespolc, szolgáld ki magad. – Újra belemerült az írásba.
Végigszemléltem a könyvek címét. Csupa unalmas dolog. „ A tizenhárom őrosztag”, „Volt kapitányok és hadnagyok”, „Zanpakutouk”. Csupa unalmas könyv, de mint szokás mondani, ne a borítójáról ítéld meg a könyvet. Lekaptam a Zanpakutoukról szólót, és visszaültem a kanapéra. Már egy órája olvastam, és majdnem befejeztem a könyvet. Felnéztem belőle és rásandítottam a kapitányra. Még mindig írt. Micsoda önfegyelem. Az animében Matsumoto miatt elég sokszor kikel magából. Talán én nem idegesítem őt annyira. Visszabújtam a könyvbe és ismét elkezdtem olvasni. Egy jó választás volt, gondoltam magamban az utolsó oldalaknál, mivel csomó olyan dolgot is leírt a Zanpakutoukról, amit az animében nem voltak benne. Végeztem a könyvel. Felálltam és visszaraktam a helyére, azután helyet foglaltam ismét, miután arra jutottam, hogy nincs kedvem többet olvasni. Vajon, Ukitake elfogadja a masszázs ajánlatomat? Mondjuk Kyoraku biztos elfogadta volna. Gondolkoztam a reggelinél történtekről. Mindenki olyan, mint az animében, és ahogy képzeltem őket. Vajon mikor lesz kész Shiro-kun a jelentéssel? Meredtem magam elé a semmibe.
- Mehetünk. - hallottam Toushiro hangját. Egyenesen előttem állt. Bólintottam, majd felálltam és követtem őt. Olyan negyvenoldalnyi vastag lapot cipelt a kezében, összefűzve.
Útközben csendbe voltunk, pedig nagyon is zavart ez a csend.
- Kapitány, azt mind rólam írta? – kérdeztem mellésietve.
- Igen – mondta.
A lényeg, hogy ennyiben is maradtunk egész úton. Kezdett elegem lenni az állandó gyaloglásból. Nem csoda, hogy ezek mindig Shunpot használnak. Azon gondolkoztam, hogy Hitsugaya elég sokat nőtt az óta, amióta a Bleacht elkezdték sugározni. Hány év telt el az óta Bleach időszámításba? Két netán, három év? Mivel én most voltam nemrég tizenhét a nyáron, így körülbelül egyidősek lehettünk. Megálltunk egy pillanatra, én felnéztem. Egy nagykapu állt előttünk, rajta az egyes osztag japán jelével. Ichi. Kinyitották a kaput, és mi haladtunk tovább. Egyenesen a kapitányi szobába. Kinyitották nekünk az ajtót az ottani őrök, majd érdeklődve összesúgtak mögöttünk. Yamamoto-san éppen valamit olvasott, valószínű egy újabb jelentést. A kapitány megállt az asztala előtt és én is így tettem, mellé állva, majd mikor Yamamoto-osan abbahagyta az olvasást és felnézett, buzgón meghajoltam tiszteletem jeléül. Komolyan mondom gerincferdülésem lesz ennyi hajolgatástól, lehet, abba kéne, hagyom.
- Hitsugaya kapitány, mi szél hozta? – kérdezte az öreg főparancsnok. Hangja átható volt, de én tudtam, hogy ő már pontosan tudta, hogy mi szél hozta erre a kapitányt.
-A jelentésem – letette az asztalra a papírtömeget.
- Azt kértem, hogy hetente értesítsen – vette el a kapitány. Aztán beleolvasott, majd hangosan elkezdet olvasni egy részt:
„- Tudja Ukitake taicho, ha már itt vagyok, és ha gondolja, szívesen adok magának egy chakra masszázst. Utána jobban fogja érezni magát – mondta Hinekonak nevezett megfigyelt személy.
- Na, abból én is kérnék, ha ilyen szép hölgytől kapom! – mondta Kyouraku kapitány.
- Tudja, még ha betegeskedne, meggondolnám, de szerintem önnek semmi baja, ellentétben Ukitakeval - mondta a megfigyelt személy.”
Nekem kezdett felmenni a pumpám, szó szerint. Ránéztem Hitsugaya kapitányra, aki viszont szerintem elásta volna magát. Aztán folytatta egy másik résszel:
„ Az alany viselkedése: Feltűnő, kirívó, viszont nem utolsó sorban igen illedelmes…
- Még szép, hogy illedelmes vagyok! – adtam hangot, de a főparancsnok csak folytatta.
„… sok könyvet olvas, ittléte alatt, eddig kettőt is kiolvasott. Személyisége vonzza a környezetében lévőket, beszédstílusa igen széleskörű. Sokat gondolkodik, és mindig megfontoltabban cselekszik. Az ittléte alatt gyakran csattant fel eddig. Szerintem, jogosan. A Gotei tizenhárom tagjairól sok információval rendelkezhet, ezt tükrözi viselkedése is.”- fejezte be Genyruusai Shigekuni. Letette az írást az asztalára, majd végül kis hatásszünet után megszólalt.
- Kapitány, a jelentése első része talán kicsit túl részletes is - kezdte a főparancsnok -, a későbbiekben még átolvasom –közölte Shiro-kunnal.
- Szóval, Hineko-san, hogy érzi magát itt nálunk? - kérdezte tárgyilagosan Yamamoto-oyaji.
- Köszönöm szépen, meg vagyok, jól szolgál az egészségem. – mosolyogtam rá.
- Kapitány, a mai napot, Hineko-san az egyes osztagnál fogja tölteni. Holnapra viszont, megkérném rá, hogy vezesse körbe a város területén - az utolsó mondat utolsó szavainál elhaló volt a hangja. Toushiro bólintott.
- Főkapitány, lehet egy kérdésem? – kérdeztem Yamamoto-sant.
- Csak rajta.
- Valaha hazajutok én innen? – kérdeztem, kicsit szomorúan.
- Az ügyön, Kurotsuchi kapitány dolgozik – közölte velem.
- Ez nem nyugtat meg, tekintve, hogy miatta kerültem ide, persze eszem ágában sincs kételkedni Mayuri kapitány képességeit illetően. – nyugtáztam hangosan. - Köszönöm Hitsugaya kapitány a jelentését, most távozhat. – Toushiro egy bólintással megfordult és én kétségbeesetten néztem utána, de már csak az eltűnő köpenyét láttam az ajtóban.