Én haboztam, mire Loki meglökött és betántorodtam, majd elestem. Az rámpa becsukódott és elindultunk. Lassan felkeltem és mérgesen néztem rá.
- Minek viszel magaddal? – kérdeztem őt. Ő csak rám mosolygott és sokáig nem volt hajlandó válaszolni.
- Azt akarom, hogy mesélj magadról – mondta és le nem törölte volna a képéről a vigyort.
- Azt lesheted – vágtam sértődött pofát és durcásan leültem vele szemben. Loki elkönyvelve magának, keresztbe vetette a lábait és a gondolataiba merült. Majd fér óra után meguntam a várakozást, felpattantam és elindultam a vezető fülke felé. Mérges voltam, mindenkire. Még a nagyapámra is, mert ő megmondta, hogy mi fog történni. Lokit meg egyenesen képen tudtam volna törölni.
- Hova mész? – kérdezte elég nagy hanggal, ahhoz hogy megforduljak.
- Eltérítem a gépet és a tengerbe zuhanunk – mondtam és ismét megfordultam, de mielőtt az ajtónyitó gombra raktam volna a kezem Loki eltaszított majd végigcsúszva a padlón a rámpa állított meg. Kicsit bevertem a fejem, de erőt vettem magamon és felálltam.
- Ki vagy te? – kérdezte Loki.
- Az, aki megkeseríti az életed – trappoltam elé és mérgesen néztem föl rá. Ő egy darabig állta, mikor elnevette magát. Mérgembe meglendült a kezem és nőiesen pofon vágtam, úgy hogy oldalra fordította a fejét és felrepedt a szája széle. Én a saját erőmtől megijedve hátraléptem kettőt, mire Loki ismét felém fordította a fejét, majd megérintette a szája szélét és letörölte a vért és jól megnézte magának.
- Leszállunk! –hallottam egy hangot és valóban landolni kezdtünk.
- Ne gondold, hogy ezzel még vége van – mutatta fel az ujját és mellettem elhaladva visszaült a helyére. Én fújtam egyet és én is visszaültem vele szemben, lehajtottam a fejem, de meggondoltam magam és felnéztem rá.
- Nagyapám nevelt fel – kezdtem bele és Loki érdeklődve felnézett rám. – A szüleim, nos, hát ők meghaltak. Nagyapámat három éve veszítettem el – itt sóhajtottam egyet, majd egy kis szünet után folytattam. – Nagyon különleges ember volt – céloztam a nagyapámra. – Nem éppen földi… - folytattam volna, de Loki félbe szakított.
- Leszálltunk, most nincs időm erre – mondta és felállt. Én is követtem a példáját.
A Stark toronyban voltunk. Loki mindvégig a könyököm alá fogva hurcolt maga után. Kettős érzések merültek fel bennem. Majd Stark lakosztályában leültetett.
- Most mesélj! – szólított fel és elfordult tőlem. Nem szólaltam meg, elég sokáig.
- Meggondoltad magad? – fordult vissza felém. Én ránéztem.
- A nagyapám asgardi volt! – jelentettem ki és büszkén felálltam.
- Egy asgardi a földön – nevetett Loki.
- A szüleim furcsa, gamma sugárzás kísérleteket végeztek és mire én megszülettem az asgardi vérem és a sugárzás hatására valami más lettem – lépett két lépéssel közelebb hozzá.
- Mi más lehetnél, mint egy egyszerű halandó? – tárta szét a kezét és olyan fennhéjázón beszélt.
- Nagyapám mesélt az asgardi népekről – itt félrenéztem. – Tudod ő egy kovács volt, Thor neki köszönheti a pörölyét és közreműködött a híd építésében, habár csak az alap elméleteket fektette le, aztán bárki tudta nélkül, kivéve Odin, ide szökött – Itt ismét felé fordult. Loki zavartan, de érdeklődve figyelt.
- Az ember azt hinné, hogy mivel a nagyapám volt asgardi, így én már csak egy gyenge halandó vagyok, de sok mindenre megtanított, a sugárzásról meg ne is beszéljünk – mondtam és jómagam kivetítése Loki mögött jelent meg, aztán én helyet cseréltem a másolattal és az, aki szemben állt vele eltűnt. Loki felém fordult.
- Asgardi vagy – jelentette ki Loki.
- Az vagyok – bólintottam. – És ha rajtam múlik, nem engedem, hogy igába hajtsd a népemet!
- Én vagyok az istened, asgardi! – kiabált velem. Én elnevettem magam.
- Bocsánat, hogy megzavarom ezt a beszélgetést! – mondta Stark elrepülve a torony körül. Loki kisietett és végignézte, hogy Stark levedli a páncélját, majd mindketten ismét velem voltak egy légtérben.
- Nos, drága, Beth, hogy sikerült eddig rejtve maradnia? – kérdezte Stark.
- Nem hősködtem – közöltem némi egyszerűséggel és vállrándítással.
- És kinek az oldalán áll? – kérdezte.
- Azt hiszem, hogy hallottad Stark – Stark odalépet a pulthoz és az italokkal babrált.
- Kérnek egy italt? – kérdezte. Én nemlegesen megráztam a fejem. Lokival némi szóváltásba elegyedtek. Én meg félrehúzódtam. Loki megpróbálta befolyásolni Starkot, de persze ez nem sikerült. Stark lezuhant, majd egy páncél is utána. Majd megérkezett Thor is és én csak távolról figyeltem az eseményeket.
- Ugye tudtad, hogy a lány asgardi? –kérdezte Thort és felém bökött a fejével.
- Ki, Beth? – nézett rám egy fél pillanatra Thor. – Ez az állítás még tőled is meredek, öcsém.
- Nem vagyok az öcséd! – kiabálta Loki, és amíg Thor rám figyelt, addig ő ezt kihasználva padlóra küldte. Megfordult a fejemben, hogy esetleg segítek, de ez egy testvérharc volt, semmi közöm sem volt hozzá. Aztán Loki leszúrta Thort. Thor megtántorodott én meg sikkantva szaladtam a segítségére, Loki meg elmenekült, de annyit még mondott:
- Őt választottad.
- Az igazságot választottam! – kiabáltam utána, majd felsegítettem Thort.
- Súlyos? – kérdeztem Thort.
- Volt már ennél rosszabb is – mondta biztatóan.
- Sajnálom – súgtam halkan.
- Nem a te hibád, de neked nem itt a helyed, ha valóban igaz – mondta Thor és megindult.
- Igaz! – ordítottam utána, de nem voltam benne biztos, hogy hallotta-e. Nem itt volt a helyem, Thornak igaza volt, de azt már nem tudtam, hogy mire gondolt, asgardra vagy, hogy a csata kellős közepén. Egy darabig csak figyeltem, aztán erőt vettem magamon. A nyakamból egy kis jogaralakú medált szedtem le. Letéptem a láncról és a számhoz emeltem.
- Tégy szolgálatomra – súgtam, mire megnőtt, egy nálam magasabb varázsbot lett. Arany és ezüstszínű volt, apró díszekkel. A végén kő volt melyet karomszerű nyúlványok tartottak és most a világosabbnál is világosabban ragyogott a kezemben. A ruhám megváltozott. Testemet hirtelen páncél borította és egy fekete köpeny lógott a hátamon.
Nekilódultam. Thort ép páran körülvették, mire földet értem és némileg megsüllyedt alattam a talaj, majd kiiktattam minden közeli ellenséget. Thor elismerően nézett végig rajtam, ekkor érkezett meg a Kapitány is, a Sólyom és Natasha, majd egy motorral Hulk.
- Itt a helyem, úrfi – mondtam és fél térdre ereszkedtem előtte.
- Helyesen döntöttél, Beth – azzal felemelt a földről.
- Nos, úgy látszik, gazdagabbak vagyunk még egy harcossal – mondta a Kapitány, mire én csak bólintottam. Aztán az események ismét felgyorsultak, egy nagy kukac égi sikló érkezett. Hulk átváltozott és elintézte azt. Mi mind szétváltunk. Én kaptam a légteret, meg Stark. Felrepültem és harcoltam, mint még álmaimban sem mertem voltam. Harcoltam az otthonomért, az emberekért, a földért. Csatakiáltásokkal tarkítottam a harcot. Nem az erőmmel volt gond, hanem azzal, hogy túl sokan voltak. Nem voltam tapasztalt az ilyen harcok terén. Megtanultam, hogy hogyan harcoljak, meg tanultam az ellenségnek a gyenge pontjaira alapozni, de túl sokan voltak. Nehezen figyeltem sokfelé és még a saját erőmre is figyelnem kellett. Sólyom becélozta Lokit, aztán egy robbanás. Végignéztem, ahogy Loki lezuhan a Stark toronyra. Átküzdöttem magam az ellenségen és utána eredtem, persze addigra Hulk már ott volt és pont fölvette és elkezdte csapkodni a földhöz.
- Elég lesz! – kiáltottam és dobbantottam a botommal. Hulk mérgesen rám nézett majd egy utolsót dobott Lokin, aki beépült a padlóba.
- Nyikhaj istenke! – dörögte Hulk, majd lelépett. Én odasiettem Lokihoz és fölé hajoltam térdeltemben.
- Jól elintézted magadnak, azt mondhatom – mondtam fölötte és egy tincset kiigazítottam az arcából. Loki csak nyögni tudott.
- Mivel isten vagy, úgy is meggyógyulsz – mondtam és fölálltam. – Ezekkel a sérülésekkel, meg nem mész már valami messze.
Otthagytam Lokit és ismét a harcba vetettem magam. Aztán meg az a rohadt atombomba is. A többiek erőt vettek magukon és tovább harcoltunk, míg Stark az atombombával foglalta el magát. Aztán egyszer csak leállt az ellenség, mint a csillagok háborújában a robotikák. Mind Starkért aggódtunk, már éppen bezárult a rés, mikor zuhant lefelé. Hulk felugrott és elkapta. Körbeálltuk Stark testét, Thor meg letépte az arca elől a páncélt. Azt hittük meghalt, mikor Hulk egy nagyot üvöltött és Stark felriadt, mintha csak aludt volna.
- … Csipkerózsika – mondtam végül neki intézve, mire végre rám figyelt.
- Még is megcsókolt valaki? – kérdezte undorodva. – Remélem te voltál Beth, nem szeretem, ha tökös a menyasszony - nézett Stevere. - Ha érted mire gondolok? – kérdezte még. Amerika Kapitány meg csak forgatta a szemeit.
Az utolsó feladatunk Loki volt. Épp próbált volna felállni, mire felénk fordult. Nem éppen bűnbánóan, de fél mosollyal.
- Ha még áll az ajánlat, akkor elfogadom azt az italt – mondta és először Starkra nézett, egy pillanatig, majd elismerően rám.